Az 5 legnagyobb szépségtrend,
ami kihagyhatatlan 2024 őszén

Az 5 legnagyobb szépségtrend,
ami kihagyhatatlan 2024 őszén

Az 5 legnagyobb szépségtrend,
ami kihagyhatatlan 2024 őszén

Az 5 legnagyobb szépségtrend,
ami kihagyhatatlan 2024 őszén

A ruha- és beauty trendek bár minden szezonban összhangban vannak, azért az nem teljesen igaz, hogy kéz a kézben járnak. Inkább kiegészítik, erősítik egymást, ezzel adva felejthetetlen extra fűszert a megjelenésünkhöz! Most elhoztuk neked a szezon legfontosabb szépségtrendjeit, valamint az Answear.hu hihetetlen termékkínálatának segítségével azt, hogy milyen outfitekkel párosítsd őket!

szöveg: ujvári viktória, kenesei anikó, fotó: getty images, answear.hu

Rózsaszín: szem, arc, száj

Rózsaszín: szem, arc, száj

Rózsaszín: szem, arc, száj

2022 legnagyobb trendje a Barbiecore volt, ami aztán 2023-ban is velünk tartott, és bár a színek körüli, ruhákat érintő divathullámok azóta változtak, ezen mindent elsöprő játékos, szexuális, romantikus árnyalat vonzereje ha csak részleteiben is, de még mindig a kifutók egyik kedvence. Most a sminkre fókuszáló trend arra buzdít bennünket, hogy az arcra, az ajakra és a szemre is akár egyszerre kerüljön ebből a színből és árnyalataiból.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

Cranberry ajkak

Van, akinek a védjegye a vörös árnyalataiban pompázó szájfestés, így vétek lenne kihagyni ezt a gyönyörű áfonyaszínt. Az újgenerációs rúzsok, szájfények egyszerűen személyiségünkhöz idomulnak: nem tolakodnak, hanem díszítenek minket.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

Hajbavalók

Mindegy a hajunk hosszúsága, fazonja, színe, hiszen pár látványos csattal, masnival, hajráffal vagy éppen hajékszerrel sokat dobhatunk rajta. Ezekkel az izgalmas kiegészítőkkel szinte pillanatok alatt megújíthatjuk a külsőnket, és még csak nem is szükséges, hogy valami drága darabra essen a választásunk.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

Extra tupír

Eme látványos hajviselet eredetileg a 60-as években hódított, de mint minden egykor nagy sikerrel futó trend, ez is ismétli önmagát. A 2024-es őszi–téli kollekciók kifutóin többször is feltűnt ez a látványos szépségtrükk, ráadásul eltúlozva, hatalmas hajkreációk formájában. Extrém frizura, csak bátraknak!

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

Natúr arc

Elsőre azt gondolnánk, hogy a natúr arcot viszonylag gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni, pedig pont a természetessége, a „no makeup makeup” hangulata miatt rutinos kezeket igényel. Az üde arcszín sokat dob a megjelenésünkön, de a könnyű pirosítók, highlighterek precíz és szép eldolgozása ugyanannyira fontos, mint a bőrszínhez igazodó árnyalat kiválasztása. Továbbá az ajkakat is nyugodtan hangsúlyozhatjuk, de csakis szolidan!

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

*Az aktuális kínálatról és árakról tájékozódj a képekre kattintva az Answear.hu-n.

További cikkek

Coverstory

A gardróbunkban értékek, emlékek, élmények és álmok sorakoznak, és csak rajtunk múlik, hogy éppen mit veszünk ki belőle és mit használunk ehhez a kreatív játékhoz.

flame

Ez a kreatív energiát és a szenvedélyt szimbolizáló szín egy olyan kikerülhetetlen trenddé nőtte ki magát az idei őszre, ami mellett nem lehet, és nem is akarunk szó nélkül elmenni! Katt a szezon legjobb vételeiért!

JÖN-MEGY

Mutatjuk, hogy mely őszi trendek szorulnak ebben a szezonban háttérbe, hogy átadják a helyüket ezeknek a 2024-es újításoknak!

Fektess be a divatba!

Napjaink fogyasztói piacán, ahol az olcsó alternatívák szinte bárhol elérhetők, vajon miért választanánk prémiumtermékeket? Íme 4 érv, ami bizonyítja, hogy prémiumtermékbe fektetni valóban jó döntés!

Big
Accessory Guide

Íme 10 kiegészítő, ami egyetlen nő gardróbjából sem hiányozhat idén ősszel!

Trokán Nóra: Emlékek mentén

A múltat a fotók jelentik számára, a jelenben imádott lova tartja, a jövő pedig tervekkel teli. Az InStyle első digitális lapszámának címlapanyaga pedig most életének meghatározó, számára kedves pillanatairól mesél.

Az vagy, amit felveszel?

A stílusunk mélyebb rétegeket fed fel, mint azt elsőre gondolnánk.

4 trendszín,

ami 2024 őszén uralja a lakberendezést

Greek Autumn

Görögország ízei leleményesek, játékosak, és ennek a mediterrán konyhának a csodáit vétek lenne csak a nyári időszakra szorítani. 

A föld szezonális kincsei

Jöhetnek az ősz legfontosabb vitaminbombái? Erősítik az immunrendszert és megelőzik az öregedés korai jeleit.

Nagy októberi horoszkóp

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen intenzív nyár után biztos jön az őszi unalom. Ám ez nagy tévedés! Most kezdődik csak a tánc!