A ruhák nemcsak öltöztetnek, de történeteket is mesélnek. Történeteket, amik összecsengenek a múlttal, jellemzik azt, akik vagyunk, amit szeretünk, amit érzünk vagy érezni szeretnénk, vallja az Answear.hu prémium divatwebáruház legújabb, „Öltöztesd életed abba, ami értékes!” kampányában. Felvérteznek a világgal szemben vagy éppen kihangosítják mindazt, ami számunkra fontos és értékes.
szöveg: kálmán zsófi, Fotó/Videó: Generál Kristóf
Táncos Nóra első saját lova. 11 éve került hozzá, ahogy ő mondja: „Ő az első nagy saját ló szerelmem.” Táncos egyben a legnagyobb tanítója, hiszen a lovak borzasztóan érzékenyek, és iszonyatosan gyorsan, s száz százalékig átveszik az ember lelkiállapotát. Tükrök, akiken visszaköszön az egész lényünk. „Az utóbbi 5-6 évben azt mondom, hogy olyan szimbiózisban vagyunk, hogy már mindent tudok és mindent értek, amit csinálni fog, és azt is, miért így teszi.” A másik pedig, aki most mellette látható a fotókon, Bombay, aki már több mint két éve érkezett hozzájuk. Őt a férjével vették, mert ő is megtanult lovagolni, azóta pedig ők ketten elválaszthatatlanok Táncossal.
A 2024-es őszi–téli szezon abszolút trendszíne a piros, amely az Answear.hu kampányából, kínálatából, és természetesen divatanyagunkból sem maradhatott ki, ahogy beragyogja a vénasszonyok nyarának legszebb napjait, amik Nóra számára is egyre kedvesebbek: „Minél több időt tölt az ember a természetben, annál inkább magával viszi a természet körforgása. Hogy hogyan működik, változik, alakul, és egyre jobban meg tudja érteni és meg tudja szeretni azt, ami történik. Egyre inkább szeretem például az őszt is. Igaz, inkább a napos, kellemes őszt, mert van benne valami igazán magával ragadó szépség. De az őszben ott van az elmúlás is, a természet aludni megy, egy kicsit meghal, és aztán újraindul. Az egész egy szép körforgás, amit ha figyelsz, napról napra végigélhetsz.”
A piros ebben a szezonban tehát meghatározó, a kreatív energiát és a szenvedélyt szimbolizálja. A piros árnyalatai határozottan jelennek meg a trendekben, a mélybordótól egészen a cseresznyepirosig, lefedve ennek az izgalmas és sok jelentéssel bíró színnek széles skáláját. Az Answearnél és az elkészült divatnyagban a hangsúly most az intenzív érzelmeken és az erőteljes érzelemkifejezésen van, amik az egész kampány és a Nórával készült anyag hangulatát és megjelenését áthatják.
Vidék vagy város? Sokakat megoszt ez a kérdés, ám Nóra válasza egyértelmű: „Mindig is a vidék.” Igazán sosem volt nagyvárosi lány, és utazásnál is a vidék az, ami lenyűgözi. A vidék hangulata számára az, ami megnyugtató és élhető: „Kell a nyugalom, a zöld, a természet, én ebben érzem jól magam. És egyébként szerintem minden ember. Azt gondolom, előbb vagy utóbb, de ösztönszerűen mind eljutunk idáig.”
„Mi nem voltunk rózsaszín tütüs lányok a tesómmal” – meséli Nóra. Nagy pulcsi, farmer, inkább laza, fiús jellegű ruháik voltak, amik nagyon éltek a kamaszkorukban is. Ő inkább a fára mászós, focizós, kalandra kész kislány volt, akit gyakran elvitt a fantáziája. „Sok ilyen emlékem van Siófokról, mert ott volt a Nemzeti Színház legendás üdülője, ahol a színészcsaládok együtt nyaraltak tulajdonképpen hetekig, mi, gyerekek pedig megunhatatlan játékot láttunk abban, hogy felfedezzük a környék minden rejtett zugát. Nem volt telefonunk, meg semmi hasonló, ki kellett hát találnunk, hogy hogyan foglaljuk el magunkat, és mi nagyon kreatívak voltunk.”
Öltöztesd életed abba, ami értékes!
Az Answear őszi kampánya a minőség és a szépség előtt tiszteleg: a vásárlók gondosan kiválasztott termékeket találnak a világ vezető prémium márkáitól, az időtlen stílus és elegancia jegyében. Büszkén viselhető darabok mindenkinek, aki nemcsak a stílusos megjelenést tartja nagyra, hanem azt is, amit ennek segítségével kifejezhetünk. A márka vallja és hirdeti, hogy a divat több mint egyszerű ruházkodás – ez az önkifejezés fontos módja, lehetőség arra, hogy megmutassuk a világnak, kik vagyunk, és mi fontos számunkra.
Az Answearnél hisznek abban, hogy a ruhák értéke nemcsak esztétikájukban rejlik, hanem elsősorban abban, hogy milyen érzelmeket váltanak ki, hogy milyen emlékeket kapcsolunk hozzájuk. A divat, a megjelenés az, ami a fontos pillanatokról és életünk fontos embereiről szól – azokról, akik rajtunk kívül egyetlen tanúi az emlékeinknek. A festői Lisszabonban forgatott kampány atmoszférája pedig valóban elvarázsol - minden képkocka gondosan megkomponált, hogy kiemelje azokat a pillanatokat, amikre örökre emlékezni akarunk. A rendező, Stella Consonni, aki érzékenységéről és a mindennapi pillanatok finom érzelmeinek megörökítéséről híres, a hétköznapit egy csipetnyi luxussal ötvözi. Az Answear.hu 2024-es őszi-téli kampányában életünket értékes dolgokkal öltöztetjük fel!